*-*Párizs~4-5.nap
Nagyon jól aludtunk, és bár fél 8-ra volt húzva az óra, egy nagy puffanásra keltünk. Én annyira megijedtem, hogy összeszorítottam Austint, és ő is engem nagyon . Erre egyszer csak Gigi hangos nevetésben tört ki, és csak ennyit mondott:
- Te szerencsétlen ! Höhö, LOL ! :D Katie leesett az ágyról !!!-és közben nagyon röhögött.
Erre persze Justin se bírta szó nélkül hagyni, hanem csak annyit mondott, hogy :
-Lúzer...
Mikor mondták, hogy Katie leesett az ágyról felnéztem, de nem volt semmi baja, és még fáradt voltam, úgyhogy azzal a mozdulattal visszadőltem Austinra. 10 percet még megengedtünk magunknak és aztán elkészülődtünk.
én ruhám:
Gigi ruhája: (Beatles) Gigi imádja a Beatlest és a retro számokat, zenekarokat.
A reggeli még ma sem ment egyszerűen, de én megettem egy bundás kenyeret és a tanár rettentően boldog volt. Mikor megreggeliztünk kicsit késésben voltunk és futottunk, hogy elérjük a buszt. Sikerült felszállnunk, de alig fértünk el. Hátul álltunk a busz végén és nagyon fura dolog történt. Justin és Gigi álltak a sarokban és egyszer csak, hogy Austin és én jobban elférjek közelebb álltak egymáshoz. Justin állt Gigi mögött, és Gigi hozzásimult. Justin pedig a két kezével átkarolta Gigit hátulról. Gigi hátrahajtotta a fejét Justin mellkasára, és ő is átkarolta a kezével Justin kezeit. Mi Austinnal egyből egymásra néztünk.
Katie ruhája:
Leila ruhája:
Austin csak bólintott egyet. Éppen ki akartam nyitni a számat, de egy néni le akart szállni, és engem Austin odahúzott magához, mert nem vettem észre. Már éppen majdnem hozzásimultam Austinhoz, hogy elférjen a néni, erre a semmiből megjelent Tesa és megrántotta a kezemet, és ezt mondta:
- Gyere itt egy hely mellettem !
- Jajj köszi, nem szeretek ülni a buszon !-mondtam.
- De gyere ! Nem fértek el ott rendesen !-erősködött erőszakosan és nem engedte el a kezemet.
- Bocsánat aranyom, de elengednél engemet, mert le szeretnék szállni!-mondta a néni.
Erre én lehuppantam a Tesa melletti helyre és így pont szemben voltam Gigivel és a fiúkkal.
-Én megmondtam hogy ülj le !-mondta selypítve Tesa.
Erre nem tudtam semmit mondnai...
Amíg nem szálltunk le addig hallgatnom kellett, hogy Tesa milyen helyes fiúval találkozott.
Mikor leszálltunk 2 perc gyaloglás után már meg is érkeztünk a Louvre-ba (múzeum). Jajj utálom a múzeumokat, úgyhogy unottan beléptünk a kapun. Hát, hosszú kígyózó sor fogadott, de mi bemehettünk a VIP részen, mert nekünk előre foglalva voltak a jegyek... Egy gyönyörű park is volt, aminek a közepén egy üvegpiramis pompázott. Bementünk az épületbe, ami hatalmas volt. Nagyon sok szép alkotás volt bent. A Mona Lisa és a Szfinksz (én azt hittem, hogy ezt Swings-nek kell írni)voltak a legnagyobb különlegességek, de a többi is nagyon szép volt. 4-ig (6 órán át )bent voltunk és nem tudtuk az egészet megnézni. De ez egész jó múzeum volt, mert nem volt idegenvezetőnk és tényleg érdekes volt. Még elmentünk megnézni a diadalívet, ami tulajdonképpen egy hatalmas kapu. Nekem ez nem volt olyan nagy szám, kb. olyan, mint Berlinben a Tor. Persze nagyon szép volt, de mi inkább beszélgettünk, hülyéskedtünk és fotózkodtunk a csajokkal. Nagyon jól éreztük magunkat...És felfedeztük, hogy mindenhol lehet kapni kis Eiffel-tornyokat. :D
Utána már csak mentünk a szállásra. Pizza volt a kaja és nagyon finom volt. Imádom a pizzát. Utána Austin és Justin megbeszélték a tanárokkal és a recepciósokkal az ajtós dolgot, és kaptak új kulcsot, a zárat pedig megjavították. Az este hamar eltelt és semmi különös nem történt.
*Másnap*
Reggel is minden simán ment, én felvettem egy fekete cicanadrágot, egy farmersorttal és egy laza fekete pólóval. Ma a Notre Dame-ot (templom) néztük meg, és ez is jó volt, de azért már vártam, hogy menjünk, mert délután az Eiffel-toronyhoz megyünk. Vonattal mentünk az Eiffel-toronyhoz, de már messziről lehetett látni. Hatalmas és gyönyörű volt, de amikor megláttam a tömeget, akkor majdnem rosszul lettem. Rengeteg ember tolongott. Sikerült felmennünk gyalog (669 lépcsőfok) a 2. emeletig, de onnan csak lifttel lehetett fölmenni. A liftbe csak a fél osztály fért be, és Tesa lemaradt, pedig ő is a miénkbe akart jönni. Végre ott volt Austin mellettem, és tudtam neki mondani valamit, anélkül, hogy Tesa ott lenne és fülelne.
- Amúgy Tesa totál beléd van zúgva-jelentettem ki.
- Miből gondolod?-kérdezte felvont szemöldökkel.
- Hogy miből gondolom ?-kérdeztem, és közben nagyobbra emeltem a hangom-Emlékszel tegnap a buszra ? Akkor is csak azért ültetett maga mellé, hogy nehogy véletlenül hozzád érjek... Ma is... Úgy rád van cuppanva. Én nem tudom, hogy neked ez hogy nem tűnik fel !Én is ilyen nyomulós vagyok ?
- Dehogyis...Amúgy nekem is feltűnt, hogy mindig rajtam lóg...De majd szépen lassan koptatom, nyugi-mondta Austin.
- Én teljesen nyugodt vagyok...-mondtam.
Mikor felértünk a tetejére, gyönyörű volt a kilátás. Nagyon szép volt... És hirtelen megbotlottam, de Austin elkapott. Ahogy felnéztem rá, mélyen a szemébe néztem. Olyan volt, mint a filmekben. Kínos csend volt így, amíg a lift ki nem nyílt és kiszállt belőle Tesa.
- Jaj skacok !-üvöltötte, és közben közénk állt (ekkor elvesztettük a szemkontaktust, és visszatértem a valóságba)-Nagy ölelés !!!
-Kösz nem-jelentettem ki és odébb álltam.
Oda akartam menni Gigihez, de ő épp Justinnal elvonult, és nem akartam megzavarni őket a romantikázásban. Ekkor odafordultam Leila-hoz, aki épp hülyéskedett a többi csajjal, de nekem nem volt semmi kedvem az ökörködéséhez. Néha idegesítő, és nem veszi észre magát...Na mindegy...Austin pedig nagyban hallgatta Tesa meséit.
Nem volt jobb dolgom, ezért egyedül nézelődtem...Csodás volt, de egyszer csak befogta a szememet valaki. Nem ismertem fel, így találgatni kezdtem, de így sem jöttem rá. Márk volt az, aki tetszik...Vagy már nem tetszik ? Nem is vagyok biztos magamban. Lehet, hogy jobb lenne barátnak. De akkor kibe vagyok szerelmes ? Én vágyok a szerelemre. Arra, hogy valakivel szemben álljak és megöleljem. Hogy hozzá tudjak bújni. Hogy meg tudjam csókolni.
-Alice!-mondta Márk-Jól érzed magad ?
-Jaj persze ! Bocsi, csak elgondolkoztam-mondtam.
-Mi most már lemegyünk... Jössz velünk ?-fordult hozzám Márk.
-Igen, szerintem én is megyek...
Mikor leértünk a nagy tömegben nem találtam őket. Megint elmélyedtem a gondolataimban. Nehéz dolog a szerelem...Ugye nem egyedül fogok 100 macskával meghalni ? Már kezdett egy csepp kicsordulni a szememből, de gyors letöröltem. Csak tetszeni fogok valakinek !
Nem tudom mennyi ideig csókolóztunk, mert nekem kiesett minden. csak egyszerűen élveztem a csókot. Megnyugtatott Austin, ahogy gyöngéden átkarol. Az eső elkezdett közben esni, de nem zavart minket. Csodás volt, mintha repültem volna a felhők közt. A telefonom csörgése vetett véget a pillanatnak. Gigi volt, és azt mondta, hogy menni kell, mert így hogy elkezdett zuhogni az eső, így indulunk a szálláshoz. Még egy percet álltunk Austinnal, és egymás szemébe néztünk. Aztán megfogta a kezemet és elindultunk. Mikor már közel voltunk, inkább elengedtük a kezünket. Még páran jöttek utánunk és utána indultunk is. A vacsora közben Austin megmondta Tesa-nak, hogy nem szeretné, hogy mellé üljön, és oda hívott engem. Mivel Gigi és Justin is ott ült így odamentem, de amint odaültem, Regi magasra emelt orral távozott és odament Tesa-hoz. Nem volt olyan vicces hangulatom, hanem inkább nyugodt voltam... Az este jól ment, és még SMS-eztem az ágyban Austinnal, kb. hajnali 1 óráig. Megbeszéltük, hogy megkérdezzük Gigiéket, hogy most ők járnak-e vagy mi van... Aztán elköszöntünk és én aludtam egyből...
- Jaj skacok !-üvöltötte, és közben közénk állt (ekkor elvesztettük a szemkontaktust, és visszatértem a valóságba)-Nagy ölelés !!!
-Kösz nem-jelentettem ki és odébb álltam.
Oda akartam menni Gigihez, de ő épp Justinnal elvonult, és nem akartam megzavarni őket a romantikázásban. Ekkor odafordultam Leila-hoz, aki épp hülyéskedett a többi csajjal, de nekem nem volt semmi kedvem az ökörködéséhez. Néha idegesítő, és nem veszi észre magát...Na mindegy...Austin pedig nagyban hallgatta Tesa meséit.
*Gondolatom*
-Alice!-mondta Márk-Jól érzed magad ?
-Jaj persze ! Bocsi, csak elgondolkoztam-mondtam.
-Mi most már lemegyünk... Jössz velünk ?-fordult hozzám Márk.
-Igen, szerintem én is megyek...
Mikor leértünk a nagy tömegben nem találtam őket. Megint elmélyedtem a gondolataimban. Nehéz dolog a szerelem...Ugye nem egyedül fogok 100 macskával meghalni ? Már kezdett egy csepp kicsordulni a szememből, de gyors letöröltem. Csak tetszeni fogok valakinek !
-Alice !!!-zavarta meg a gondolatsoromat a nevem kiáltása. Körbenéztem, de nem tudtam, hogy ki szólt.
-Alice !!!-szólt még egyszer. Aztán láttam messziről integetni Austint. És ott állt egyedül elég messze.
Odamentem hozzá, mert intett. Mikor odaértem hozzá ott állt teljesen egyedül. nem volt ott Tesa sem.
- Mi az ?-kérdeztem-Meguntad Tesa-t ?
- Mi ? Jaj Alice, ezt te sem gondolhatod komolyan... Csak nem akarok vele bunkó lenni és elküldeni, de amint látod, megtettem... Láttam fentről, hogy egyedül vagy...
- Bocsi, nem akartalak megbántani...Lehet, hogy jobb ha nem beszélgetünk. Azt hiszi Tesa, hogy szerelmes vagyok beléd, és téged idegesít utána. Ha szeretnéd, akkor nem kell, hogy beszélgessünk. Nyugodtan...
-Nyugi-vágott a szavamba és befogta a számat...
Ránéztem, mélyen a szemébe és ő megcsókolt.
Nem tudom mennyi ideig csókolóztunk, mert nekem kiesett minden. csak egyszerűen élveztem a csókot. Megnyugtatott Austin, ahogy gyöngéden átkarol. Az eső elkezdett közben esni, de nem zavart minket. Csodás volt, mintha repültem volna a felhők közt. A telefonom csörgése vetett véget a pillanatnak. Gigi volt, és azt mondta, hogy menni kell, mert így hogy elkezdett zuhogni az eső, így indulunk a szálláshoz. Még egy percet álltunk Austinnal, és egymás szemébe néztünk. Aztán megfogta a kezemet és elindultunk. Mikor már közel voltunk, inkább elengedtük a kezünket. Még páran jöttek utánunk és utána indultunk is. A vacsora közben Austin megmondta Tesa-nak, hogy nem szeretné, hogy mellé üljön, és oda hívott engem. Mivel Gigi és Justin is ott ült így odamentem, de amint odaültem, Regi magasra emelt orral távozott és odament Tesa-hoz. Nem volt olyan vicces hangulatom, hanem inkább nyugodt voltam... Az este jól ment, és még SMS-eztem az ágyban Austinnal, kb. hajnali 1 óráig. Megbeszéltük, hogy megkérdezzük Gigiéket, hogy most ők járnak-e vagy mi van... Aztán elköszöntünk és én aludtam egyből...
Nagyon tetszik főleg hogy ilyen extra hosszú lett !! ;) Szépen fogalmazol !! A helyesírásod tökéletes !! ;) Siess a következő résszel !! :) :*
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm :)
TörlésSietek !!!
Még a szünetben rakok fel új részt !!!