Bocsi, hogy ilyen soká hoztam az új részt !!!
De extra hosszú lett ! Remélem tetszik !
Jó olvasást kívánok !
Nagyon örülnék minél több pipának, kominak és feliratkozónak :)
Puszi: ~*Egy lány*~
*-* Párizs~3.nap
~Alice szemszöge~
Következő nap pörgős nap várt ránk, úgyhogy lazára vettük a figurát. A hajunkat masnis kontyba fogtuk. Ja és nem mondtam még, de kiskoromban fodrász akartam lenni, mert imádok hajat készíteni, ezért mindhármunkét én csináltam meg :)
Hajunk:
Hajunk:
Leila ruhája:
A reggeli fél 8-ra volt bejelentve, de ott várt az egész osztály kb. egy fél órát, mert az előttünk lévő csoport (nem értem h hogy tud valaki 7-kor reggelizni) nagyon lassan evett. A választék nagyon nagy volt; voltak péksütik, virsli, bundás kenyér,müzli, joghurt, rántotta, tükörtojás, kifli/zsemle és minden féle. Természetesen Croissant is volt. Minden fajtából extra mennyiségben. :D Csak annyi volt ebben a gond, hogy én nem szoktam reggelizni, mert ilyenkor nem vagyok éhes. De ugyebár jöttek a gondos és figyelmes tanárok és azt mondták, hogy addig én fel nem állok innen, amíg meg nem eszek legalább 1 dolgot. Persze... Most erre mit mondjak ? Mondtam, hogy ha egyszer nem tudok enni, akkor nem erőltethetik.
- Figyelj ide Alice ! Enni kell... Nem lehet anélkül kirándulni menni. Addig el nem megyünk, amíg te egy falatot nem eszel !- mondta a tanár.
- Akkor sokáig itt leszünk- jelentettem ki közömbösen.
Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy visszabeszélő, bunkó gyerek, de ha valamit rám akarnak erőltetni és én nem szeretném, akkor megvédem magamat.
- Alice, ne szórakozz, mert időre megyünk ! Mondd meg, hogy mit szeretnél enni, és idehozom !- ajánlotta fel a tanárom, de ekkor már nagyon felvitte a hangját. Természetesen minden gyerek ránk nézett, mint mindig, amikor egy tanár egy gyerekkel veszekedik.
- Köszönöm szépen, de tényleg nem vagyok éhes-válaszoltam higgadtan.
- Akkor is hozok valamit ! Ne szórakozz már velem ! Mondtam, hogy sietünk...-üvöltötte le a tanár a fejemet. Aztán elment a pulthoz és hozott nekem valamit, majd az asztalomra rakta és ennyit mondott:
- Nesze ! Ne mondd, hogy ez nem néz ki jól, mert már tényleg felmérgeltél... Jó étvágyat!
A kakaót utálom... Rosszul vagyok a szagától. És amikor a tanár odarakta elém, mérges is voltam és nem is voltam éhes... Erre megéreztem a kakaó szagát (fujjjjj), és odataccsoltam. Hát... Mindenki egyből elnézett onnan, mert elég gusztustalan volt. Én meg olyan mérges voltam a tanáromra. Ez milyen ciki már, hogy mindenki előtt odahányok az asztalra... Elkezdtek potyogni a könnyeim és kiszaladtam a teremből. Gigi és Leila egyből utánam jöttek.
- Jól vagy Alice ?-kérdezte Leila és közben simogatta a kezemet.
- Szerinted ?- kérdeztem tőle kicsit hangosabban, pedig nem érdemelte volna meg, hogy így beszéljek vele-Úgy nézek ki mint aki jól van ? Az egész osztály szeme láttára rókáztam. Ezek után az a kérdésed, hogy jó vagyok-e ?
- Bocsi... Igazad van... Sajnálom...-válaszolta halkan és látszott rajta, hogy megbánta a kérdését.
- Jaj Leila ! Úgy sajnálom, hogy így beszéltem veled...-mondtam, és közben átöleltem- Nem akartalak megbántani, csak olyan ciki. És az egész osztály előtt...
- Nyugi Alice, mindenkivel történt már hasonló-nyugtatgatott Gigi-Én például az osztály előtt pukiztam el magam...Bár az nem puki, hanem fing volt.
- Hát igen... Az a sorozatlövés, amit akkor lenyomtál- tette hozzá Leila, és én már csak nevetni tudtam.
- Naaaa! Ez most rosszul esett. Ilyet csak én mondhatok ! Te is csináltál már hülyeséget !- vágott vissza Gigi megsértődten Leilának-Amikor tüsszentettél, és nem volt nálad zsepi.
- Jól van na. Nagyon meg voltam fázva.-duzzogott Leila aranyosan.
- Figyi lányok, hagyjuk abba. Ezek szerint mindenkinek voltak ciki dolgai. Igaz, hogy ez az enyém, ez elég durva... De majd kibírom valahogy.- vágtam Leila szavába. Ezután megöleltük egymást és nevettünk egyet. Ekkorra már jöttek ki a többiek az étkezőből. A tanár odajött hozzám, hogy minden rendben van-e. Csak bólintottam egyet, de nagyon mérges voltam a tanárra. Ezután indultunk. Út közben felhívták a tanárunkat, hogy mivel valamilyen technikai gondjaik vannak, így ebben az interaktív programban nem tudunk részt venni, ami tervezve volt. De helyette a moziba ingyen kaptunk egy jegyet valami romantikus fimre. A tanárunk úgy döntött, hogy erre most ülünk be, mert már úgyis odafelé indultunk. Szinte semelyik fiú nem örült neki, de én poénkodtam, hogy majd fogjuk egymás kezét és erre Austin és Justin egyből azt mondta, hogy végülis tök jó. Amikor odaértünk Justin és Austin vettek popcornt és Cola-t. A terem 3 részre volt osztva. A két oldalon 4 üléses sorok és középen pedig 10 üléses sorok. Mi (Gigi, Justin, Austin és én) bal oldalon ültünk. Legszélen ült Gigi, mellette Justin, mellette én és mellettem Austin. Mikor elkezdődött a film Austinnal viccből megfogtuk egymás kezét. Erre természetesen Gigiék is. A film tök jó volt. Nekem nagyon tetszett. Kár, hogy nincs pasim, mert tuti még jobb lett volna vele nézni. Mikor vége lett kimentünk a teremből és én Austinnal hülyéskedtem, mikor megakadt a szemem valamin.
Még mielőtt rosszra gondolnátok, a tetkó Justin karján csak ragasztós tetkó. Tegnap este csináltuk a vonaton :D De ők járnak ???? Én mért nem tudok erről. Egyből odahívtam Austint. Csak tátotta a száját ő is. Azt beszéltük, hogy nem kérdezzük meg őket, csak ha a párizsi hét alatt nem szólnak róla egy szót sem. Lehet, hogy látható volt rajtam, hogy nagyon aranyosnak találom őket, mert Austin megölelt és ezt mondta:
- Alice ! Én mindig itt leszek neked ! Igaz, hogy csak a barátod vagyok, de biztos találsz majd te is pasit és én is csajt.
- Annyira cuki vagy Austin !- és egy könny kicsordult a szememből. Tényleg nagyon szorosan tartottam a kezeim között. Jólesett ez az ölelése. Aztán a mozi után visszamentünk a szállodához és megebédeltünk. Az ebéd után kaptunk egy kis csendes pihenőt, és szerencsére nem volt tilos átmenni egyik szobából a másikba. Mikor felmentünk a szobánkba Gigivel, akkor nem volt még ott senki. Fogalmam sem volt, hogy a többieket vajon ott hagytuk a moziban vagy elnyelte őket a föld, de eltűntek. Gigi elindult megkeresni őket, de én elkísértem volna, de nagyon nem akarta. Olyan rossz érzés volt ott egyedül ülni a szobánkban. Erre egyszer csak kopogtak. Kinyitottam és erre nagyon kellemes meglepetés fogadott.
Gigi, Katie, Leila, Autin és Justin álltak az ajtóban ezzel a tortával a kezükben. Egész nap azt hittem, hogy senkinek nem jut eszébe a szülinapom. De ezek szerint ők ezt előre megszervezték.
- Meglepetéééééééééés !-kiáltották egyszerre.
- Te jó ég ! Ez nekem ? Annyira cukik vagytok srácok !-mondtam zavaromban.
Bejöttek és lerakták az asztalra a tortát.
Miután megettük a tortát, még beszélgettünk.
- Annyira köszönök mindent ! Úgy szeretlek titeket !-mondtam.
- Van még más is !- mondta Justin.
- Hülye ! Kussolj már !- mondta Leila.
- Ja. Van még más is Alice ! Egy ölelés mindenkitől.-mondta Justin, bár ez kicsit fura volt.
Ezután mindenkitől kaptam egy ölelést. Mivel a beszélgetéssel elment az idő, így hamar vége lett a csendes pihenőnek. Ezután egy franciaóránk volt az egyik konferenciateremben. Mikor vége lett, mentünk vacsorázni. A vacsorán is nagy választék volt, de a sült krumpli és rántott szelet mellett döntöttem. Mikor megettük a fiúk (Justin és Austin) eljöttek a szobánkig.
- Ki mondja ?-kérdezte Austin.
- Mondhatom én ?- kérdezte Justin .
- Mit ? Miről van szó ?-értetlenkedtem.
A többiek csak bólintottak egyet Justin felé.
- Ma este buli lesz a szülinapodra ! Lent van egy disco-terem. És a tanárok is megengedték.-mondta Justin izgatottan.
- Komcsi ?-kérdeztem meglepetten.
- Nem komcsi, hanem kajak ! Ez olyan hülyén hangzik, hogy komcsi.-jelentette ki Gigi.
- Hagyjad már ! Nem is kajak, hanem személygépkocsi.-vágta rá Justin.
- Milyen humorheroldok vagytok ma ! Csak úgy fossátok a szót !-mondta Austin és közben rázta a fejét.-Na jó ! Csajok, csinik legyetek este !
- Oksi :)-mondtam és már be is csaptam az ajtót.
Ezt kezd el hallgatni és akkor sokkal élvezetesebb lesz !
- Végre elővehetem a ruháimat és a cipőimet !-ujjongattam-Annyira izgi !
A csajok csak nevettek rajtam. Nem tudták, hogy mi vár rájuk. De hát nem véletlenül volt az én bőröndöm a legnagyobb. Mire szépen kipakoltam a ruhákat az ágyakra az kb. 10 perc volt. De így legalább átlátható volt a sok ruha. A lányok is az én ruháim közül választottak.
Gigi:
Katie:
Leila:
én:
ezzel a cipővel:
Mikor készen lettünk bezártuk az ajtót és hívtuk a liftet. A liftben irtó helyes fiúk voltak, de nem magyarok voltak. Kb. 18-20 év körüliek lehettek. Szépen feltűnően tetőtől talpig végigmértek minket és az egyik megkérdezte, hogy hova megyünk. Én kicsit (nagyon) beszari vagyok, és nem merek ilyenkor válaszolni. De Leila csak röhögött egyet, és válaszolt.
(franciául)
- Bulizni megyünk-mondta Leila.
- Valahova a közelbe ?- kérdezte a másik fiú.
- Itt a szállodában a disco-teremben. Ennek a barátnőmnek ma van a 16. szülinapja-közben mutatott felém.
- Óh. Boldog szülinapot !-mondták egyszerre a fiúk.
- Köszönöm-mondtam mosolyogva, de közben éreztem ahogy elpirulok.
- Amúgy, lehet a bulihoz csatlakozni ?-kérdezte a helyesebbik felém fordulva-Mert szívesen partizok én is ilyen csinos lányokkal !
Mielőtt akármit mondtam volna, kinyílt a lift és a fiúk ott álltak. Nem volt időm válaszolni, de a francia fiúk a másik irányba elhúztak, úgyhogy. Sebaj...
(innentől magyarul)
- De csinik vagytok !- mondta Justin és Austin.
- Köszi :)- mondtam-Ti is.
- Bemehetünk a terembe vagy még bájcsevegünk egy órát itt kint ?-kérdezte Gigi türelmetlenül.
- Erre hölgyem !-mondta Justin viccesen. Elindultunk és az első ajtón bementünk.
A terem nagyon nagy volt. És szupin ki volt díszítve és be volt sötétítve.
Az este nagyon jól telt. Ittunk gyerekpezsgőt, talán kicsit többet a kelleténél. Aztán mikor hajnali 2-kor felmentünk a szobába, egy 3 perc után kopogtattak. Nem mertük kinyitni az ajtót, de egy másodperc után egy lapot csúsztattak be a szobánkba.
Nagyon megijedtünk, úgyhogy egyből kinyitottuk az ajtót. Bejöttek, de közben röhögőgörcs-szerűen nevettek.
- Mi a bajotok ?-kérdeztem.
- Ez a buzi beletörte a kártyát a zárba-mondta Austin és röhögött.
- Nem is én voltam. Te löktél meg !-vágott vissza Justin.
- Ha nem lennél olyan béna, akkor nem tört volna ketté-mondta Austin.
- Oké fiúk... Miért jöttetek be hozzánk ? Veszekedni máshol is tudtok-jelentette ki Katie.
- Ja...Hát ugye így hogy beletört a kártyánk az ajtóba, így nem nyílik ki. És mivel mi ketten voltunk egy szobában, így csak ezt az egy kártyát kaptuk, tehát nem tudunk bemenni. És arra gondoltunk, hogy esetleg aludhatunk itt ?-kérdezte Austin.
- Kizárt dolog-vágta rá egyből Katie.
- Nekem 8-mondta Gigi-közben kacsintott egyet Justinnak, mert azt hitte, hogy mi nem vesszük észre.
- Felőlem is jöhetnek-mondtam.
- Ha ti ennyire szeretnétek-mondta önfeláldozóan Leila is.
- Na jó-mondta Katie egy nagy sóhaj kíséretében-De hol fogtok aludni ?
- Ha kell akkor alszok a földön-mondta Justin.
- Mellettünk van még hely-közölte Gigi.-Justin simán odafér.
- Figyi, úgyis Gigi és én együtt alszunk, akkor még odafér mellénk Justin és Austin meg odamegy mellétek-mondtam.
- Na nem! Mellettem nem alszik fiú!-kötöszködött Katie.
- Mellettem sem !-vágta rá Leila is.
-Oké... Akkor az egyik ágyon legbelül alszik Austin, mellette én és mellettem Leila. A másikon pedig belül alszik Justin, mellette Gigi és mellette Katie.
Ez a megoldás lett a végeredmény, úgyhogy elmentünk zuhanyozni. Mire mindenki készen lett, addigra fél 4 volt. Én csak egy melltartóban és egy bugyiban aludtam, úgyhogy jól magamra húztam a takarót, hogy Austin ne vegye észre. Erre amint megjelent-mert ő volt az utolsó zuhanyzó- egy szál alsógatyában odajött és befeküdt mellém. Jól van... Inkább nem szóltam semmit. Austin felém fordult és még egy kicsit beszélgettünk. Aztán megfogta a takarót és magára húzta, de eközben rólam lejött az egész és meglátta, hogy csak fehérnemű van rajtam. Bocsánatot kért, majd visszarakta rám a takaró felét. Hamar elaludtunk, de én éjszaka felkeltem, mert Leila nagyon beszorított Austin mellé. Nem volt szívem felkelteni, úgyhogy közelebb mentem hozzá. Austin észrevehette, mert beljebb csúszott ( mivel ő a fal mellett volt, így nem tudott leesni). Én közelebb mentem hozzá, de közben megrázkódtam a hidegtől. Ezt is észrevette és azt mondta, hogy bújjak hozzá. Mivel nagyon fáztam, nem fértem el, és álmos is voltam, így fogtam magam és odasimultam Austin-hoz, átöleltem és a lábamat átraktam az övén. Olyan jó érzés volt hozzábújni, mert meleg volt a teste. (NEM KELL FÉLREGONDOLNI A MELEG SZÓT ) Először kinyitotta a szemét, de aztán ő is átkarolt és aludtunk...